Alapképzés (BA)


Kedves Bölcsészhallgató!

 

Köszöntjük egyetemünk új polgáraként. Gratulálunk sikeréhez, és kívánjuk, hogy a Karunkon folytatott tanulmányai során szellemi és emberi értékekkel tovább gazdagodjék.

Az alábbi tájékoztatóval kívánjuk megkönnyíteni a Kar életébe való bekapcsolódását.

 

Általános tudnivalók

Kari tanegységlisták - Kurzuskínálat

Képzési idő

Tárgyfelvétel

Óralátogatási kötelezettség

Tanulmányi Bizottság

Szakos tájékoztatók

Besorolás/átsorolás az államilag támogatott vagy költségtérítéses képzésbe

Költségtérítés

BA alapszakok, szakirányok

BA záróvizsga-követelmények

 

Általános tudnivalók

 

Ön felsőfokú tanulmányait az úgynevezett bolognai rendszerben fogja végezni, amelynek lényege a három ciklusra való tagolódás: a bölcsészhallgató alapfokon (e fok elnevezése latinul baccalaureus, angolul bachelor, rövidítve BA) három évig (hat féléven vagy szemeszteren át) tanul, majd zárószigorlattal fejezi be elsőciklusbeli tanulmányait, s ezekről alapfokú diplomát kap. Ezután egy sikeres felvételi eljárást követően bejuthat a mesterképzésbe. A mesterfokú (latinul magister, angolul master, rövidítve MA) tanulmányok két éve (négy szemesztere) után diplomamunkát ír és záróvizsgát tesz, amiről siker esetén mesterfokú diplomát kap. A doktori fokozat elérése érdekében újabb fölvételi vizsgát kell tennie, s ha ez sikeres, Ön még három évig (hat szemeszteren át) doktori képzésben vesz részt. Doktori szigorlat és a doktori disszertáció megvédése zárja a folyamatot, amelynek eredményeként Ön elérheti a doktori (PhD) címet. Ezt az oktatási rendszert az Európai Unió országai valamennyien bevezették vagy bevezetik; az erről szóló szándéknyilatkozatot Bolognában írták alá, abban a városban, ahol a XII–XIII. század fordulóján az egyetemi eszme a jelenlegihez hasonló formát öltött. Ezért nevezzük az új, többciklusú képzési rendszert „bolognai”-nak.

Az alapképzésben (BA) minden bölcsésznek a következő ismeretekből kell teljesítenie 120 kreditet: kötelező általános bölcsésztárgyak, a képzési ág és az alapszak közös képzésének tantárgyai és a „szakirányos” képzés tantárgyai. Az oklevél kiadásához szükséges további 60 kreditből egy 50 kredites egységet a szélesebb tudás és a tudományos szemlélet kialakítása érdekében lehetősége van "Diszciplináris minor (BBM)" és/vagy "Diszciplináris és tanári minor (BBT)" felvételével megszerezni.

A mostani alapképzés rövidebb, alapozó – általában többféle mesterképzést megalapozó – jellegű, s bár bizonyos értelemben lezárt és a munka világának egyes területein való elhelyezkedést is lehetővé teszi, de pl. tanári vagy kutatói pályára csak akkor léphet, ha sikeres mesterfokú tanulmányokat is végez.

A hallgatók alapvető jogait és kötelezettségeit a felsőoktatásról szóló többször módosított 2005. évi CXXXIX. törvény állapítja meg. Ennek alapján született több Kormányrendelet és a kari szabályozásokat is magába foglaló egyetemi szabályzatok.

A tanulmányokra vonatkozó legfontosabb jogszabályok: az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 15/2006. (IV.3.) OM rendelet, a felsőoktatási törvény végrehajtásáról szóló 79/2006 (IV.5.) Kormányrendelet és az 51/2007.(III.26) Kormányrendelet, valamint az ezekre épülő egyetemi és kari szabályzatok.

A képzési és kimeneti követelmények oktatási miniszteri rendelete tartalmazza a karunkon oktatott alapszakok legfontosabb követelményeit, a diploma kiadásához előírt egyéb feltételeket, a képzési időt, a nyelvvizsga-követelményeket stb.

A hallgatók tanulmányaival kapcsolatos lehetőségeket, szabályokat az egyetemi Hallgatói Követelményrendszer (HKR) tartalmazza, amely magába foglalja a kari különös szabályozásokat is. Ez a kiadvány hagyományos formában a Tanulmányi Hivatalban, elektronikus úton az ELTE http://www.btk.elte.hu/ honlapján érhető el. Kérjük, hogy figyelmesen tanulmányozza át, ismerje meg lehetőségeit és a korlátokat egyaránt. Néhány kérdésre már most is felhívjuk figyelmét.

 

Kari tanegységlisták — Kurzuskínálat

A képzési és kimeneti követelmények alapján készültek a BA-alapszakok tanegységlistái (tanterv), és készülnek félévről félévre a kurzuskínálatok (tanrend). E két kiadvány tartalmazza mindazt az információt, amely az egyetemi tanulmányok során a Kar hallgatóját munkájában eligazítja. A kari tanegységlisták tartalmazzák a Karon létező valamennyi szak, alapszak, szakirány, „diszciplináris” és „diszciplináris és tanári” modulok (minor szak) tanulmányi kötelezettségét. A tanegységlista, továbbá az Egyetem és a Kar szervezeti fölépítése, a tanszékek névsora és a kari szolgáltatások, valamint a tanulmányi rendről szóló tájékoztató az előzőekben megjelölt honlapról letölthetők.

A szakok kurzuskínálatát szintén elektronikus úton, az ETR-ben (egységes tanulmányi rendszer) jelentetjük meg: a http://etr.elte.hu honlapon, a „kurzuskínálat” menüpontból letölthető.

 

Képzési idő

A ciklusokra bontott képzésben alapszakon a képzési idő 6 félév.

 

Tárgyfelvétel

Az alapszakos hallgatók a hatályos jogszabályok és a HKR által meghatározott keretek között ütemezhetik tanulmányaikat. A tárgyfelvétel időszaka a szorgalmi időszak első két hete, amikor minden, a tanulmányok folytatását elektronikusan bejelentett hallgató a tanegységlistában elő­írt rendet követve, a kurzuskínálatból válogatva összeállítja a féléves órarendjét. Ez a beiratkozáshoz hasonlóan fontos döntések sorozatából áll. Arról a szándékáról, hogy a félév folyamán mely tanegységeket szeretné megszerezni, Ön a tanegységek ETR-be való rögzítésével tesz nyilatkozatot. Az elektronikus úton felvett tárgyakat a leckekönyvbe (indexbe) bejegyezni nem kell. A tárgyfelvételi időszak lezárultával a Tanulmányi Hivatal azt ETR-ből kinyomtatja a felvett kurzusokat tartalmazó űrlapot és beragasztja az indexbe. A felvett tárgyakra az érdemjegyet a vizsgaidőszakban az oktató írja be a leckekönyvbe és aláírásával hitelesíti.

 

Ha Ön karunkon most kezdődő tanulmányait megelőzően végzett felsőfokú tanulmányainak elismertetését kívánja, vagy tanulmányi és vizsgakötelezettség alóli felmentését kéri a már megszerzett okirattal is igazolható tudás alapján, (pl. latin v. ógörög érettségi, ECDL vizsga) kérheti a Kreditátviteli Bizottságtól.

A szükséges formanyomtatvány a http://btk.elte.hu/ honlapról a dokumentumok–űrlapok–Tanulmányi Hivatal útvonalon érhető el. A kitöltött kérelmeket a Kreditátviteli Bizottság részére  a MUK 4/A fszt. 45-ös szobában beiratkozást követően a tárgyfelvételi időszak végéig a tanulmányi előadók ügyfélfogadási idejével megegyező időpontokban kell leadni.

 

Óralátogatási kötelezettség

Az előadáson a részvétel csak akkor kötelező, ha ezt a képzési terv előírja. A gyakorlaton (szemináriumon) mind a részvétel, mind a gyakorlati követelmények teljesítése kötelező. 

Tanulmányi Bizottság

Tanulmányi ügyekben a hallgatók a Tanulmányi Bizottsághoz fordulhatnak. Minden kérelmet az alapszakos tanulmányi előadónál kell benyújtani. A megtárgyalt ügyekben hozott határozatokról az ETR hivatalos bejegyzésein keresztül kap tájékoztatást. Részletesebb eligazítást az első beiratkozás napján tartott szóbeli tájékoztatón kap, ezért kérjük, hogy beiratkozásának időpontját pontosan tartsa be.

 

Felhívás

Az intézetek és a tanszékek 2008. szeptember 2-án külön szakos tájékoztatót tartanak.

 

Besorolás/átsorolás az államilag támogatott vagy költségtérítéses képzésbe

Az Ftv. 40. § (3) bekezdésére figyelemmel a HKR 88. § (2) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik: „a jogviszonyát 2007. szeptemberében, illetve azt követően létesítő hallgató államilag támogatott vagy költségtérítéses képzésbe való besorolása egy tanév időtartamára szól. Az Egyetem a hallgató besorolásáról a felsőoktatási törvény, valamint e szabályzat rendelkezései alapján hoz döntést.” Állami támogatási formára felvételt nyert hallgató az adott szakján, az első tanév végén , ha nem teljesít 27 kreditet költségtérítéses képzésbe kerül átsorolásra.

Az állami támogatásból költségtérítéses képzésre történő átsorolást elkerülheti, ha abban az utolsó két félévben melyben hallgatói jogviszonya nem szünetel a tantervben előírt kreditmennyiségből legalább 27 kreditet teljesít.

 

Költségtérítés

Ha Ön költségtérítéses képzésre nyert felvételt, a beiratkozás feltétele az Ftv. 56. § (1) bekezdésében előírt a 2001. évi CI. törvényben foglaltak szerinti szerződéskötés is.

A szerződéskötésről, a beiratkozási díj (5000Ft) megfizetéséről és a költségtérítés befizetésének módjáról és idejéről a beiratkozáskor pontos tájékoztatást kap.

 

A költségtérítéses képzések díja a 2008/2009-es tanévben:

 

BA alapszakon 165.000 Ft/félév

BA alapszakon diplomával rendelkezők 145.000 Ft/félév

BA ének–zene alapszakon 120.000 Ft/félév

 

Ösztöndíj, hallgatói juttatások

Az ösztöndíjak, szociális juttatások folyósítása kizárólag lakossági folyószámlán keresztül történik.

 

BA alapszakok, szakirányok

Alapszak

Szakirány

50 Kredit

 

 

Specializáció

Minor

Magyar (2009)

(2010)

 

 

Magyar

Magyar (2009 előtt felvettek)

 

Észt (2009)

(2010)

 

Észt

 

Finn (2009)

(2010)

 

Finn (2009)

(2010)

 

Finnugor (2009)

(2010)

 

Finnugor (2009)

(2010)

 

Folklorisztika (2009)

(2010)

 

 

 

Irodalomtudomány (2009)

(2010)

 

Irodalomtudomány (2009)

(2010)

 

Művelődéstudomány (2009)

(2010)

 

Művelődéstudomány (2009)

(2010)

 

Nyelvmentor (2009)

(2010)

 

 

 

Ügyvitel (2009)

(2010)

 

Ügyvitel

     

Bölcsészettudományi informatika

     

Nyelv- és beszédtudomány

     

Szerkesztői ismeretek

      Jelnyelv

Történelem

 

Történelem

Történelem

    A visegrádi országok története  
   

Német specializáció történelem szakosoknak

 

 

Régészet (2009)

(2010)

 

 

 

Levéltár

 

 

 

Muzeológia

 

 

Néprajz (2009)

(2010)

 

 

Néprajz (2009)

(2010)

Anglisztika

Angol

Anglisztika

Angol

   

Angol a médiában

 
   

Az angol az EU-ban

 
 

 

 

Angol az üzleti világban  

 

 

Amerikanisztika

 

Amerikai írásprogram

 

Germanisztika

Német (2009)

Német (2010)

Szöveg és Recepció

Német

 

 

Interkulturalitás és intermedialitás

 

 

 

A magyarországi németek

 

 

 

Szöveg, stílus, nyelvhasználat

 

 

 

Kontrasztív nyelvészet és transzlatológia

 

 

Német nemzetiségi

 

 

 

Néderlandisztika

Néderlandisztika

Néderlandisztika

Tájékoztató 2010

 

Skandinavisztika

Skandinavisztika

Skandinavisztika

Romanisztika

Francia (2009)

(2010)

Francia filológia

Francia (2009)

(2010)

 

Olasz (2009)

(2010)

Olasz filológia

Olasz (2009)

(2010)

 

Portugál (2009)

(2010)

Portugál filológia

Portugál (2009)

(2010)

 

Spanyol (2009)

(2010)

Spanyol filológia

Spanyol (2009)

(2010)

 

 

Iberoromán filológia

 

 

Román

Román filológia

Román (2009-ig)

(2009-től)

     

Román nemzetiségi

Szlavisztika

Bolgár

 

Bolgár

 

Cseh

 

Cseh

 

Horvát

 

Horvát

 

Lengyel

 

Lengyel

 

Orosz

Orosz

Orosz (2009)

(2010)

 

Szerb

 

Szerb

 

Szlovák

 

Szlovák

 

Szlovén

 

Szlovén

 

Ukrán

 

Ukrán

Ókori nyelvek és kultúrák

Assziriológia

 

Assziriológia

 

Egyiptológia

 

Egyiptológia 2006, 2007

 

Klasszika-filológia 2009 és utána

Klasszika-filológia 2008

Klasszika-filológia 2006, 2007

 

Latin 2006, 2007

Latin 2008

Latin 2009 és utána

     

Ógörög 2006, 2007

Ógörög 2008

Ógörög 2009

Keleti nyelvek és kultúrák

Arab

Iszlám tanulmányok

Arab

 

Hebraisztika

 

Hebraisztika

     

Judaisztika

 

Indológia

 

Szanszkrit

     

Hindi

 

Iranisztika

 

Iranisztika

 

Japán

 

Japán

 

Kínai

Kínai tolmács és fordítóképzés

Kínai 2009 és utána

Kínai

     

Buddhizmus

 

Koreai

 

Koreai

 

Mongol

 

Mongol

     

Iszlám művészetek

     

Kelet-ázsiai kultúrák

     

Tibeti

 

Török

 

Török

 

Újgörög

Újgörög 2010 és utána

 

Újgörög

Szabad Bölcsészet

Filozófia (2009)

(2010)

 

Filozófia (2009)

(2010)

 

 

 

Vallástudomány

 

Elméleti nyelvészet

 

Elméleti nyelvészet

 

Esztétika

 

Esztétika

 

Filmelmélet és filmtörténet

 

Filmelmélet és filmtörténet

 

Kommunikáció és médiatudomány

 

Kommunikáció és médiatudomány

 

Művészettörténet (2009)

(2010)

Művészettörténet

Művészettörténet

Informatikus könyvtáros (2009)

(2010)

   

 Informatikus könyvtáros (2009)

(2010)

 

 

Könyvtörténeti(2009)

(2010)

 

Bölcsészettudományi informatika

 

Információ- és tudásmenedzsment (2009)

(2010)

 

 

 

EU-információ (2009)

(2010)

 

 

Kommunikáció és médiatudomány

Újságíró

 

 

 

Médiatudomány

 

 

Ének-zene

     

 

Karvezetés

 

Ének-zene

 

Egyházzene

 

Egyházzene

Copyright © ELTE Bölcsészettudományi Kar, 2007 / Minden jog fenntartva!