Mesterképzés (MA)


 

 

FELVÉTELI 2010

Bevezető

Diszciplináris MA

Tanári MA

Interdiszciplináris MA

 

A bolognai, három ciklusú képzés második szintje a mesterképzés. A képzés négy féléves időtartamú és 120 kredit értékű. A végzettséget tekintve mesterfokozatot ad (pl. okleveles történész, okleveles elméleti nyelvész, okleveles francia nyelv, irodalom és kultúra szakos bölcsész stb.).

Karunk a mesterszakos képzés keretében három típusú képzés akkreditációját indította el. Ezek a képzések, a hagyományos, osztatlan, ötéves képzés kifutásával 2009. szeptemberében indulnak először. Terveink között szerepel, hogy kellő érdeklődés esetén diszciplináris és interdiszciplináris MA szakjainkat idegen nyelven, elsősorban angolul is indítjuk. Idegen nyelv szakjainkat hagyományosan idegen nyelven tanítjuk.

 

Diszciplináris MA

A táblázatunk tartalmazza az indítandó mesterszakok listáját. Ez azt jelenti, hogy minden alapszakos képzésre, illetve azok szakirányaira építünk mesterszakos képzést, vagyis az alapszakjainknak van további folytatása a mesterszinten. Ez a hallgatóink számára óriási lehetőséget jelent. A legtöbb MA szak diszciplináris szakirányokra oszlik, ami a további specializálódást is segíti (pl. a történelem MA-n belül tíz szakirányt terveztünk).

Az szakok tanegységlistáit a szak nevére kattintva érhetik el.

 

Mesterszak

Szakirány

Magyar nyelv és irodalom

Miért érdemes Magyar nyelv és irodalom mesterszakra jelentkezni?

Alkalmazott nyelvészet, Beszédtudomány, Finnugor, Funkcionális kognitív nyelvészet, Irodalomtudomány, Klasszikus magyar irodalom, Középkori és kora újkori irodalom, Leíró nyelvészet, Modern magyar irodalom, Nyelv, társadalom, kultúra, Összehasonlító irodalom- és kultúratudomány, Történeti nyelvészet

Irodalom és kultúratudomány

Miért érdemes Irodalom és kultúratudomány mesterszakra jelentkezni?

Irodalom- és kultúratudomány, Középkori és kora újkori irodalom, Klasszikus magyar irodalom, Modern magyar irodalom, Összehasonlító irodalom- és kultúratudomáy

Finnugrisztika

Miért érdemes Finnugrisztika mesterszakra jelentkezni?

Uralisztika, Fennisztika, Esztológia

Elméleti nyelvészet

Miért érdemes Elméleti nyelvészet mesterszakra jelentkezni?

Nyelvelmélet, Számítógépes nyelvészet és neurolingvisztika

Alkalmazott nyelvészet

Miért érdemes Alkalmazott nyelvészet mesterszakra jelentkezni?

Alkalmazott szociolingvisztika, Interkulturális nyelvészet

 

 

Fordító és tolmács 

Miért érdemes Fordító és tolmács mesterszakra jelentkezni?

Fordítói szakirány, Tolmács szakirány

 

 

Anglisztika

Miért érdemes Anglisztika mesterszakra jelentkezni?

Angol alkalmazott nyelvészet, Angol nyelvészet, Angol irodalom, Brit kultúra és történelem, Posztkoloniális irodalmak és kultúrák

Amerikanisztika

Miért érdemes Amerikanisztika mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Német nyelv, irodalom és kultúra

Miért érdemes Német nyelv, irodalom és kultúra mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Német nemzetiségi nyelv és irodalom

Miért érdemes Német nemzetiségi nyelv és irodalom mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Néderlandisztika

Néderlandisztika (2010-től felvettek)

Miért érdemes Néderlandisztika mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Skandinavisztika

Miért érdemes Skandinavisztika mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Francia nyelv, irodalom és kultúra

Miért érdemes Francia nyelv, irodalom és kultúra mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Olasz nyelv, irodalom és kultúra

Miért érdemes Olasz nyelv, irodalom és kultúra mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Portugál nyelv, irodalom és kultúra

Portugál nyelv, irodalom és kultúra (2010-től felvettek)

Miért érdemes Portugál nyelv, irodalom és kultúra mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Spanyol nyelv, irodalom és kultúra

Miért érdemes Spanyol nyelv, irodalom és kultúra mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Román nyelv, irodalom és kultúra

Miért érdemes Román nyelv, irodalom és kultúra mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Bolgár nyelv és irodalom

Miért érdemes Bolgár nyelv és irodalom mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Cseh nyelv és irodalom

Miért érdemes Cseh nyelv és irodalom mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Horvát nyelv és irodalom

Miért érdemes Horvát nyelv és irodalom mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Lengyel nyelv és irodalom

Miért érdemes Lengyel nyelv és irodalom mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Orosz nyelv és irodalom

Miért érdemes Orosz nyelv és irodalom mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Szerb nyelv és irodalom

Miért érdemes Szerb nyelv és irodalom mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Szlovák nyelv és irodalom

Miért érdemes Szlovák nyelv és irodalom mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Szlovén nyelv és irodalom

Miért érdemes Szlovén nyelv és irodalom mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Ukrán nyelv és irodalom

Miért érdemes Ukrán nyelv és irodalom mesterszakra jelentkezni?

 

 

 

Történelem

Miért érdemes Történelem mesterszakra jelentkezni?

Ókor, Középkor, Kora újkor történet, Modernkori magyar történelem, Nemzetközi kapcsolatok, globalizáció a 19-20. században, Magyarország és az európai modernitás – Újkori gazdaság és társadalomtörténet, Művelődéstörténet, Orosz és Kelet Európai történelem, Európai tér- és várostörténet, Európai integráció története, Az európai integráció története és jelene, A Visegrádi Együttműködés országainak és társadalmainak kapcsolattörténete

Régészet

Miért érdemes Régészet mesterszakra jelentkezni?

Ősrégészet, Antik (görög-római) régészet, Római provinciák régészete, Népvándorlás-kori régészet, Középkori régészet, Az ókori Elő-Ázsia régészete, Archaeometria

Levéltár nappali

Levéltár levelező

Miért érdemes Levéltár mesterszakra jelentkezni?

Közép- és koraújkori, Új- és jelenkori

Történeti muzeológia

nincs szakirány

Néprajz

Folklorisztika, Európai etnológia

Művészettörténet

Miért érdemes Művészettörténet mesterszakra jelentkezni?

Középkori művészettörténet, Újkori művészettörténet, Legújabbkori művészet, Muzeológia-műemlékvédelem

 

 

Klasszika-filológia

Miért érdemes Klasszika-filológia mesterszakra jelentkezni?

Latin, Ógörög, Antik örökség

Assziriológia

Miért érdemes Assziriológia mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Egyiptológia

Miért érdemes Egyiptológia mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Hebraisztika

Miért érdemes Hebraisztika mesterszakra jelentkezni?

Bibliatudomány, Zsidó tudományok

Indológia

Szanszkrit, Hindi

Iranisztika

Miért érdemes Iranisztika mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Arabisztika

Miért érdemes Arabisztika mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

 

 

Japanológia*

nincs szakirány

Sinológia

nincs szakirány

Koreanisztika*

nincs szakirány

Mongolisztika  

Turkológia

Miért érdemes Turkológia mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Újgörög nyelv, irodalom és kultúra*

nincs szakirány

 

 

Filmtudomány

Miért érdemes Filmtudomány mesterszakra jelentkezni?

Elméleti szakirány

Esztétika

Miért érdemes Esztétika mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Filozófia

Miért érdemes Filozófia mesterszakra jelentkezni?

nincs szakirány

Vallástudomány Valláselmélet, Vallástörténet, Vallás a modern világban

 

 

Informatikus könyvtáros nappali

Informatikus könyvtáros levelező

Miért érdemes Informatikus könyvtáros mesterszakra jelentkezni?

Kutatás-fejlesztési információmenedzser, Üzleti információmenedzser

Kommunikáció- és médiatudomány

Miért érdemes Kommunikáció- és médiatudomány mesterszakra jelentkezni?

Kommunikáció- és médiatudományi kutató, Kommunikációs és médiaszakember

 

 

Tanári MA

Az új típusú tanárképzésben a kar a bölcsész és a zenei szakterület minden tanárképes szakjának szakmai modulját kínálja (a táblázatunk részletesen felsorolja a választható tanári szakokat). Kínálatunk ebben az esetben is egyedülállóan széleskörű. A hagyományos tanári szakokon kívül karunk kínai, japán, portugál tanári szakon is kínál képzést, vagyis az összes tanárképes alapszakunkon.

A megfelelő program tanegységlistáját a táblázatban megtalálják.

Első tanári szakképzések (egymással párosítva is felvehetők)

Második tanári szakterületek

Angoltanár

Angoltanár - 30 kredit, 2 félév (nappali)

Angoltanár - 30 kredit, 3 félév (nappali)

Angoltanár - 40 kredit, 5 félév (nappali)

Angoltanár - 30 kredit, 2 félév (levelező)

Angoltanár - 30 kredit, 3 félév (levelező)

Angoltanár - 40 kredit, 2 félév (levelező)

Angoltanár - 40 kredit, 5 félév (levelező)

Miért érdemes Angoltanár mesterszakra jelentkezni?

Filozófiatanár

Filozófiatanár - 40 kredit, 5 félév (nappali)

Miért érdemes Filozófiatanár mesterszakra jelentkezni?

Bolgár- és nemzetiségi bolgártanár*

Hon- és népismerettanár*

Ének-zene tanár

Ének-zene tanár, 30 kredit, 2 félév (nappali)

Ének-zene tanár - 40 kredit, 5 félév (nappali)

Ének-zene tanár - 30 kredit, 2 félév (levelező)

Miért érdemes Ének-zene tanár mesterszakra jelentkezni?

Magyar mint idegen nyelv tanár

Franciatanár

Franciatanár - 30 kredit, 2 félév (nappali)

Franciatanár - 30 kredit, 3 félév (nappali)

Franciatanár - 40 kredit, 5 félév (nappali)

Miért érdemes Franciatanár mesterszakra jelentkezni?

Művészettörténet-tanár*

Horvát- és nemzetiségi horváttanár

Miért érdemes Horvát- és nemzetiségi horváttanár mesterszakra jelentkezni?

Nyelv- és beszédfejlesztő tanár

Nyelv- és beszédfejlesztő tanár - 30 kredit, 3 félév (nappali)

Nyelv- és beszédfejlesztő tanár - 40 kredit, 5 félév (nappali)

Nyelv- és beszédfejlesztő tanár - 50 kredit, 3 félév (nappali)

Nyelv- és beszédfejlesztő tanár - 40 kredit, 2 félév (nappali)

Miért érdemes Nyelv- és beszédfejlesztő tanár mesterszakra jelentkezni?

Japántanár*

 

Kínaitanár*

 

Latintanár

Latintanár - 40 kredit, 5 félév (nappali)

Miért érdemes Latintanár mesterszakra jelentkezni?

 

Lengyel- és nemzetiségi lengyeltanár

Miért érdemes Lengyel- és nemzetiségi lengyeltanár mesterszakra jelentkezni?

 

Magyartanár

Magyartanár - 40 kredit, 5 félév (nappali)

Magyartanár - 30 kredit, 2 félév (levelező)

Magyartanár - 40 kredit, 5 félév (levelező)

Miért érdemes Magyartanár mesterszakra jelentkezni?

 

Mozgókép- és médiaismeret-tanár*

 

Német- és nemzetiségi némettanár

Némettanár - 30 kredit, 2 félév (nappali)

Némettanár - 40 kredit, 5 félév (nappali)

Nemzetiséginémet-tanár - 40 kredit, 5 félév (nappali)

Miért érdemes Német- és nemzetiségi némettanár mesterszakra jelentkezni?

 

Ógörögtanár

Miért érdemes Ógörögtanár mesterszakra jelentkezni?

 

Olasztanár

Olasztanár - 30 kredit, 2 félév (nappali)

Olasztanár - 40 kredit, 5 félév (nappali)

Miért érdemes Olasztanár mesterszakra jelentkezni?

 

Orosztanár

Orosztanár - 40 kredit, 5 félév (nappali)

Miért érdemes Orosztanár mesterszakra jelentkezni?

 

Portugáltanár

Miért érdemes Portugáltanár mesterszakra jelentkezni?

 

Román- és nemzetiségi romántanár

Miért érdemes Román- és nemzetiségi romántanár mesterszakra jelentkezni?

 

Spanyoltanár

Spanyoltanár - 30 kredit, 3 félév (nappali)

Spanyoltanár - 40 kredit, 5 félév (nappali)

Miért érdemes Spanyoltanár mesterszakra jelentkezni?

 

Szerb- és nemzetiségi szerbtanár

Miért érdemes Szerb- és nemzetiségi szerbtanár mesterszakra jelentkezni?

 

Szlovák- és nemzetiségi szlováktanár

Miért érdemes Szlovák- és nemzetiségi szlováktanár mesterszakra jelentkezni?

 

Szlovén- és nemzetiségi szlovéntanár

Miért érdemes Szlovén és nemzetiségi szlovéntanár mesterszakra jelentkezni?

 

Történelemtanár

Történelemtanár - 30 kredit, 2 félév (nappali)

Történelemtanár - 30 kredit, 3 félév (nappali)

Történelemtanár - 40 kredit, 2 félév (nappali)

Történelemtanár - 40 kredit, 5 félév (nappali)

Történelemtanár - 30 kredit, 2 félév (levelező)

Történelemtanár - 30 kredit, 3 félév (levelező)

Történelemtanár - 40 kredit, 5 félév (levelező)

Miért érdemes Történelemtanár mesterszakra jelentkezni?

 

Ukrán- és nemzetiségi ukrántanár

Miért érdemes Ukrán- és nemzetiségi ukrántanár mesterszakra jelentkezni?

 

 

 

Jelmagyarázat:

 

Mesterszak = akkreditált és 2009. szeptembere óta induló mesterszak

Mesterszak* = a mesterszak akkreditációja még nem zárult le.

 

Interdiszciplináris mesterszakok

 A mesterszakos képzés lehetőségeit kihasználva karunk a magyar felsőoktatás kínálatában eddig nem szereplő szakok indítását is tervezi. Ezek olyan típusú képzések lesznek — erre utal az elnevezésük is — amelyek több szakterület oktatóinak együttműködésével reményeink szerint olyan új szakképzettséget teremtenek, amelyek egyrészt a munkaerőpiacon növelik hallgatóink esélyeit (pl. közel- és közép-kelet szakértő, távol-kelet szakértő, afrikanisztika stb.), másrészt megteremtik annak lehetőségét, hogy egészen speciális képzettségű szakembereket képezzünk (reneszánsz tanulmányok, medievisztika, iszlám tanulmányok, buddhizmus). Karunk oktatói kara egyedülállóan széles szakmai tudással és kapacitással rendelkezik, hogy kimagaslóan széles választékát tudjuk biztosítani a mesterszakoknak.

Az akkreditáció aktuális állásáról tájékoztat következő táblázatunk:

Mesterszak

Szakirány

Hungarológia

Miért érdemes Hungarólógia mesterszakra jelentkezni?

Történelem, Irodalom, Nyelvészet, Magyar mint idegen nyelv

Indogermanisztika*

nincs szakirány

Iszlám tanulmányok

nincs szakirány

Logika és tudományelmélet

nincs szakirány

Medievisztika*

Bizantinológia, Középkori anyagi kultúra, Középkori európai irodalom, Középkori filozófia, Középkori latin, Középkori magyar irodalom, Középkori művészettörténet, Középkori történelem

Összehasonlító irodalom- és művészettudomány*

nincs szakirány

Reneszánsz tanulmányok

Angol irodalom, Filozófia, Francia irodalom, Magyar irodalom, Magyar történelem, Művészettörténet, Német irodalom, Neolatin irodalom, Olasz irodalom, Portugál irodalom, Spanyol irodalom, Szlavisztika, Történettudomány

Szemiotika*

nincs szakirány

 

 

Afrikanisztika*

nincs szakirány

Buddhizmus*

nincs szakirány

Közel- és Közép-Kelet szakértő*

Történeti-művelődéstörténeti, Társadalomtudományi-politológiai

Kulturális örökség*

Múzeum-szervezés, Kulturális örökség menedzsment

Ruszisztika

nincs szakirány

Távol-Kelet szakértő*

nincs szakirány

Délkelet-Ázsia szakértő*

nincs szakirány

Közép-Európa szakértő*

nincs szakirány

Latin-Amerika szakértő*

nincs szakirány

Jelmagyarázat:

 

Mesterszak = akkreditált és 2010. szeptemberétől induló mesterszak

Mesterszak* = a mesterszak akkreditációja még nem zárult le.

Copyright © ELTE Bölcsészettudományi Kar, 2007 / Minden jog fenntartva!